Leg leg leg

A május eleji Rádiókabaré amúgy sem muzsikált túl fényesen. A 104 percnyi anyagból megint sikerült negyed órát hallgathatatlanná tenni a fejhangon nyivákoló, humortalan Jolikával. Ha kivágnánk ezt a förmedvényt, akkor visszakapnánk a "békebeli" másfél órás kabarét. Amely ugyan havonta egyszer jelentkezett, de legalább a szerkesztőknek hála nem volt tele tölteléelemmel. Mert mit hallunk a második, május 13-i adás egy konferanszában: "Magyarország leghosszabban beszélő humoristája." Amikor e jelzőt meghallottam, rögtön Fábry Sándor neve jutott eszembe, akire - szintén "békebeli" - konferanszai alatt a sorukra váró humoristák fogadást kötöttek, hogy meddig is fog beszélni. De még inkább reménykedtem Badár Sándor fellépésében, aki "életét real time meséli" ezáltal végtelen ideig tudná szórakoztatni az arra vágyókat. De nem... a fellengzős és remélhetőleg nem állandósuló jelző Szikra Lászlót takrja, akiről a következő percekben megtudjuk, hogy miért lehetett képes kilenc órán át beszélni: Minden mondatát körülmagyarázza két másikkal, egy három mondatból álló párbeszéd minden sora közé - kabaré szempontból - felesleges narrációt illeszt és rendre ismétli a poénokat, mint egy kezdő, akinek még egyszer sem mondták, hogy az ismétlés gyengíti a poént. Tinódi valázása jut róla eszünkbe. Annál is inkább, mert az előadó témája az utolsó igazi Humorfesztivál alatt is lerágott és azóta is csócsált "falusi" élet, mellyel ezúttal (is) az a baj, hogy a szereplői városi zsargont használnak és teljesen hiteltelenek.

Lehet, hogy Szikra László a leghosszabban beszélő, de mondjuk inkább népies előadónak, regősnek vagy mesemondónak, de a "humorista" jelzőt hagyjuk meg inkább az igazi nevettetőknek.